KÜLFÖLD
Szijjártó Péter: A kormány nem enged a nyomásgyakorlásnak az ukrán EU-csatlakozási tárgyalások ügyében
Kiemelte, hogy nem fogják feladni a nemzeti érdekeket, a szuverén döntéshozatal jogát.
Elszólta magát az amerikai külügyminiszter Ukrajnával kapcsolatban
Nyilvánosan elismerte az amerikai külügyminiszter, hogy az Ukrajnának szánt pénzek döntő többsége, beleértve az európai pénzeket is, amerikai cégeknél landol.
FT-Michigan Ross: az amerikaiak fele túl soknak tartja az Ukrajnának nyújtott amerikai segélyt
A felmérésbe bevont republikánus szavazók 65 százaléka tartotta eltúlzottnak az Ukrajnának folyósított amerikai segítséget.
„Nem bírjuk tovább az iszlám megszállást” – kifakadt az olasz kisváros polgármestere
Az általános iskolákban tanulók 65 százaléka iszlám vallású.
London pénzügyi támogatást nyújt az Ukrajnában elkövetett háborús bűncselekmények feltárásához
A brit kormány már korábban is adott 2,5 millió fontot az Ukrajnában elkövetett háborús bűncselekmények feltárására.
Morawiecki bejelentette, december 15-én eléri a műveleti készenlétet a lengyelországi rakétavédelmi bázis
Andrzej Duda elnök november 13-án bízta meg kormányalakítással Morawieckit mint a legtöbb mandátumot nyert frakció jelöltjét.
India legfelsőbb bírósága jóváhagyta Dzsammu és Kasmír autonóm státuszának megszűnését
2024. szeptember 30-i határidővel elrendelték az általános választások megtartását.
Az EU egy évvel meghosszabbította a Malival szemben bevezetett korlátozó intézkedéseket
Az unió 2021. december 13-án hozott létre szankciós keretet „az ország politikai átmenetét akadályozók” elleni intézkedések meghozatalára.
Izraeli hadsereg: Száz fölé emelkedett a Gázai övezetben elesett izraeli katonák száma
Az izraeli hadsereg „vállról indítható rakétákkal felfegyverzett terroristák megsemmisítésének” felvételét tette közzé.
Az ukrán külügyminiszter szerint Kijev elvégezte házifeladatát az uniós csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez
Szavai szerint „pusztító” lenne, ha az EU-tagországok vezetői nem adnának zöld jelzést országának a tagsági tárgyalások megkezdéséhez.
2023. december 11. hétfő, Árpád napja
Élő adás
Nézze élőben a Magyar Televízió csatornáit, vagy hallgassa kedvenc rádió csatornáját!
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nézem meg