Már most látszik hogy nagy a kár a gyümölcsösökben, az elmúlt napok fagyos időjárása nagy pusztítást végzett a kertekben. Még ma is több helyen havazott, és az éjjel újabb mínuszokra kell számítani. A gazdák ahogy tudnak védekeznek: de kajsziból, őszibarackból, meggyből és cseresznyéből is kevesebb lehet idén.

Egy Mezőladány mellett gazdálkodó férfi az M1 Híradójának azt mutatja, hogy mivel védekezik a fagy ellen.

Király Ferenc 40 hektáron termeszt almát.

Csütörtök hajnalban mínusz 6 Celsius-fokot mért a gyümölcsösében, de komolyabb kára nem keletkezett. Ez nagyban köszönhető annak, hogy már tíz éve kiépített egy rendszert, amivel lombkorona feletti fagyvédő öntözést hajt végre.

Emellett pedig egy éve már egy szélgépet is üzembe helyezett. Azt mondja, így majdnem 100 százalékos hatékonysággal tud védekezni az éjszakai fagyok ellen.

Nem ilyen jó a helyzet ebben a siófoki gyümölcsösben. Itt csaknem 23 hektáron termelnek kajszibarackot.

Ez a növényfaj pedig már virágzásnak indult, így most ez a legkiszolgáltatottabb az éjjeli fagyoknak.

Az előző napokban folyamatosan védekeztek különböző módszerekkel, azonban a termés nagy része így is megfagyott.

Szabó Zoltán gazdálkodó elmondta, hogy  -4 fokig gázzal, gallyal, füstöléssel, vagy ködsárkánnyal van esély a védekezésre, de a -7 fok az már egy nagyon hideg érték.

Az már most látszik, hogy várhatóan 50 százaléknál nagyobb lesz a kajszi–, és az őszibaracktermés kiesés. Ezt mondta a Híradónak a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke.

„Sajnos azt már most látjuk, hogy lesznek olyan gazdatársaink, akik 80 vagy 100 százalékos károkat is szenvedtek. Országosan akár  50 százaléknál nagyobb kiesésre lehet számítani” – mondta Kelemen Péter.