A European Money Week mintegy 30 országban hívja fel a figyelmet a pénzzel való tudatos gazdálkodásra és a vállalkozói alapismeretek fontosságára. A 2015-ben Magyarországon először megrendezett PÉNZ7 pénzügyi témahétre 90 ezer diák jelentkezett. Öt év alatt kétszeresére nőtt az érdeklődők száma, a vállalkozói témára regisztrálókkal együtt már meghaladja a 200 ezer főt.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által önállóan koordinált vállalkozói téma negyedik éve szerepel a kínálatban. A program célja, hogy a 13-18 éves korosztály megismerkedjen a vállalkozások világával. Mivel a csatlakozás önkéntes a diákok részéről, hatalmas eredmény, hogy évente több tízezer tanuló vesz részt a vállalkozói témával foglalkozó tanítási órákon.

A 2020-as mottó „Ötletből vállalkozás” volt, a diákok ehhez kapcsolódó játékos feladatokkal tehették próbára, fejleszthették alkotóerejüket, együttműködési és vállalkozói készségeiket. Idén összesen 215 ezren regisztráltak a témahétre, közülük több mint 25 ezren a vállalkozói témát választották. Tízből hat diák középiskolából jelentkezett, a többiek általános iskolások voltak. A vállalkozói oldalról az önkéntesek száma meghaladta a háromszáz főt. Az ITM államtitkárai az ország több pontján – Budapest, Balassagyarmat és Ózd – tartottak tanórákat.

A tematikus hetek sora folytatódik: március 23-án ötödik alkalommal indul a Digitális Témahét, amelynek fő célja a digitális pedagógia módszertanának népszerűsítése és elterjesztése a köznevelésben. A program fontos törekvése, hogy a digitális kompetenciák fejlesztése az informatika órákon túl más tantárgyakra is kiterjedjen. A résztvevő pedagógusok és diákok változatos és kreatív iskolai projektek keretében fejleszthetik képességeiket technológiával támogatott tanulás során.