Az első lakásvásárlók 2019-ben Budapesten átlagosan 30 millió forintot költöttek ingatlanvásárlásra és 55 négyzetméter nagyságú lakást kerestek. Vidéken méretben nagyobb és árban jóval alacsonyabb érték jellemezte az első lakásvásárlókat, országosan vidéken 74 négyzetméter volt az átlag méret és 17 millió forint az ingatlanár.

Tavaly már nőtt az első lakásvásárlók száma

 „Az első lakásvásárlók mindig fontos szegmensét adják az ingatlanpiacnak. 2019-ben a fővárosban és vidéken is újra növekvő részarányt mértünk a számukban, ami várakozásaink szerint 2020-ban is folytatódni fog, amennyiben a családtámogatási ösztönzők továbbra is megmaradnak esetlegesen bővülnek a piacon” – nyilatkozta Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője. Hozzátette:„Az első lakásvásárlók jellemzően az olcsóbb és kisebb ingatlanokat keresik a piacon, de ezeket évről-évre magasabb árakon érhették el.

Tavaly már nőtt az első lakásvásárlók száma

„Idén várhatóan nagyobb kínálatból tudnak majd választani a használtlakáspiacon, árak tekintetében néhány százalékos drágulással, területtől függően esetlegesen stagnálással számolhatnak a fiatalok.”