Soltész Miklós kiemelte: az elmúlt időszakban a kormány családpolitikájának fontos része volt a gyermeknevelés támogatása és az óvodák építése, tíz év alatt több mint 16 ezer új óvodai férőhelyet teremtettek.
 
Az óvodai férőhelyek számának növelését szolgálja a katolikus és református óvodaépítési program is, valamint a határon túli programok, amelyekbe szintén nagy lendülettel "vetették bele magukat az egyházak" Kárpátaljától Délvidékig, a Partiumtól Erdélyen át egészen a Felvidékig - mondta az államtitkár, hozzátéve, hogy az óvodaépítés része a nemzetmentésnek is.
 
Az ünnepség keretében Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök megáldotta a készülő óvodaépületet, valamint a templom kertjében felállított keresztutat.
 
Soltész Miklós megköszönte a plébánia közösségének, hogy ilyen sokat tesz a fiatalokért és ezzel a kereszténység továbbadásáért.
 
Reményét fejezte ki, hogy a gyerekek, "akik majd benépesítik az óvodát", megértik és továbbviszik keresztény hit és közösség üzenetét.
 
Az ünnepség keretében Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök megáldotta az Istenhegyi Szent László Plébániatemplom mellett épülő óvodát, valamint a templom kertjében felállított keresztutat.
 
A szeretet bibliai értelemben elsősorban "nem érzelem, hanem törekvés, küzdelem, hogy jót tegyünk felebarátunkkal". Ehhez a küzdelmes szeretethez ad példát Jézus életútja és szenvedéstörténete, amin a most megáldott keresztút végigvezet - mondta Mohos Gábor.
 
A templom kertjében kialakított keresztút stációit B. Kopp Judit (1943-1995) szobrászművész bronz domborművei díszítik, az építészeti terv Taraczky Dániel munkája.
 
A plébánia tájékoztatása szerint B. Kopp Judit halála előtt készítette a domborműveket, amelyeket a család ajánlott fel a készülő keresztúthoz.
 
Az óvoda 800 millió forintos állami támogatásból épül és várhatóan novemberre készül el. Az épület földszintjén kiszolgáló helyiségek és tornaterem, emeletén három csoportszoba és kiszolgáló helyiségek lesznek.