A gyermekétkeztetés feltételeinek javítását segítő pályázati kiírásra 167 önkormányzat jelentkezett, az igényelt támogatások összege pedig meghaladta az eredetileg erre a célra szánt forrás több mint kétszeresét – áll a közleményben.    
    
A nagy érdeklődésre való tekintettel a pályázat kétmilliárdos keretösszegét Varga Mihály pénzügyminiszter további egymilliárd forinttal megemelte – írták.
    
A pályázatok értékelésénél előnyt élveztek azok a települések, amelyek szerényebb anyagi helyzetben vannak, valamint az óvodai gyermekétkeztetésen túl további étkeztetési feladatot - például szünidei gyermekétkeztetést, szociális étkeztetést – is ellátnak – közölte a Pénzügyminiszétium.