Rétvári Bence sajtótájékoztatóján közölte: a Magyarországon teljesen új családtámogatási lehetőséget olyan még dolgozó, nem nyugdíjas nagyszülők igényelhetik, akik –gyermekük helyett – átvennék az unokák napközbeni ellátásának feladatait. Így az egyébként az anyának vagy apának járó gyedet az ellátást a szülők otthonában végző nagyszülő kaphatja meg – mondta.

A nagyszülői gyed maximális összege 225 288 forint, a központi költségvetésben idén erre a célra 1,3 milliárd forint áll rendelkezésre – ismertette az államtitkár. Az Emmi korábbi közlése szerint a juttatást egyszerre csak az egyik nagyszülő veheti fel, de akár több unoka után is. A feltételekről közölte: a nagyszülőnek az unoka megszületését megelőző két éven belül egy év munkaviszonyt kell igazolnia, a két szülőnek pedig – egyedülálló szülő esetében a gondozást végző anyának vagy apának – kereső tevékenységet kell folytatnia.

A szülőknek írásban kell nyilatkozniuk arról, hogy a gyedet a nagyszülő kapja, aki ez alatt nem dolgozhat és nem is lehet nyugdíjas. A gyermeket ebben az időszakban nem lehet bölcsődében, óvodában elhelyezni – közölte az államtitkár. Rétvári Bence szintén a feltételek között szólt arról, hogy a gyermek után más nem kaphat a gyermekgondozást segítő ellátást, és a szülők másik gyermekük után sem részesülhetnek gyermekgondozási ellátásban. Aktív korú nagyszülők esetében az unokák gondozása szolgálati időtartamnak számít – jelezte.

A nagyszülők foglalkoztatójuknak kell, hogy benyújtsák a kérelmet, vállalkozóknak és őstermelőknek a járási kormányhivatalokhoz kell fordulniuk. Az igénylés további részletei és az ahhoz szükséges nyomtatvány elérhető a Magyar Államkincstár (MÁK) honlapján – hívta fel a figyelmet. 

A politikus azt mondta: bízik benne, hogy a nagyszülői gyed rugalmasan igazodik a családok igényeihez, ugyanis – mint fogalmazott – nagyon sokak számára legfontosabb szempont (újabb) gyermek vállalásakor a munka, a karrier és a családi élet összeegyeztetése. Így a családok sem a családtámogatástól, sem pedig a szülők jövedelmétől nem esnek el – mutatott rá.

Rétvári Bence újságírói kérdésre közölte: a munkáltatóval szemben ugyanaz a felmondási védelem illeti meg az érintett nagyszülőket, mint ami a szülőket.