A Semmelweis Egyetem szombaton azt közölte a honlapján, hogy a kismamák a második vagy a harmadik trimeszterben kaphatják meg az első vakcinát, az ismétlő oltást pedig a szülést követően.
 
A szoptató édesanyák az előírások szerint bármikor felvehetik az első oltást, majd öt héttel később az ismétlő vakcinát.
 
A várandósokat a háziorvosok és a nőgyógyászok utalhatják be az oltópontokra, a Semmelweis Egyetem szombattól extra oltópontot alakít ki számukra, ahol Merkely Béla rektor utasítása szerint soron kívül kapják meg a vakcinát.
 
Kiemelték, a Pfizer- és a Moderna-vakcinákkal már biztosan olthatók a kismamák, a várandós kérésére és kezelőorvosának kockázat-előny értékelése alapján.
 
Jelezték, hogy az oltás előfeltétele a vakcinainfo.gov.hu felületen való regisztráció.
 
A Semmelweis Egyetem később azt közölte, szombat délutánig hivatalosan mintegy 100 fő számára történt időpontfoglalás ennek megfelelően az egyetemi oltópontokra, ennek a létszámnak ugyanakkor a többszöröse jelent meg. Késő délutánig mintegy közel ezer oltást adtak be az egyetem munkatársai - tették hozzá.
 
"A Semmelweis Egyetem elhivatott annak érdekében, hogy mielőbb minél több leendő és szoptató édesanya megkaphassa a védőoltást, ugyanakkor az oltások zavartalanságának biztosítása és a várakozási idők csökkentése érdekében priorizálni szükséges. Így a nagy érdeklődés miatt a továbbiakban csak azokat a várandósokat oltja be az egyetem a hétvégén, akik a megfelelő beutalóval és várandósgondozási kiskönyvvel érkeznek. A szoptató kismamáktól azt kéri az intézmény, hogy leírt módon a jövő hétre kérjenek maguknak időpontot" - áll a közleményben.