Rétvári Bence azt mondta, a természetbeni juttatásokra adható forrásokat a kormány évek óta folyamatosan bővíti, így ezek egyre kevésbé szociális, mint inkább családtámogatásokká válnak.
    
Kiemelte, az ingyenes gyermekétkeztetés területén bővülő forrásokkal lehet számolni, hiszen míg tavaly 74 milliárd, addig idén ötmilliárddal több, 79 milliárd forint jut erre. 
    
"Idén többet költ Magyarország ingyenes gyermekétkeztetésre, mint valaha bármelyik kormány" - fogalmazott a politikus.
    
Rétvári Bence megjegyezte, az e célra fordított 2010-es keret 29 milliárd forint volt, így elmondható, hogy azóta több mint 2,5-szeresére emelkedtek az ingyenes gyermekétkeztetésre fordítható források.
    
Az államtitkár hangsúlyozta, szélesítik azok körét, akik bekerülhetnek az ingyenességi körbe. Mint mondta, január 1-jével a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény igénybevételéhez szükséges jövedelemhatárt öt százalékkal emelték. Ezzel az intézkedéssel további tízezer gyermek kerülhet be a szociális étkeztetés rendszerébe - mondta.
    
Rétvári Bence beszámolt arról is, hogy a költségvetésben 12 milliárd forint szerepel a 1-9. osztályos gyermekek tankönyveinek fedezetére, ami családonként 12 ezer forintot jelent.     
    
A politikus emlékeztetett arra, hogy ezeket az intézkedéseket, döntéseket az ellenzék nem támogatta, egyes esetekben pedig kifejezetten támadta a parlamentben. Közölte: ha az ellenzéken múlt volna, akkor ezek az támogatások nem lennének, "és fontos a választások tétje szempontjából, hogy megvédjük a hozott intézkedéseket".
    
Az Orbán Viktor miniszterelnök által küldött támogatói levéllel kapcsolatban Rétvári Bence kérdésre válaszolva azt mondta: ez egy bevett kampányeszköz, a Fidesz-KDNP korábban is kért ilyet a pártcsaládot támogatóktól.
    
Az államtitkár hozzátette: "a Soros-terv nagyon nagy veszélyt jelent Magyarország számára", és hogy ez meg tud-e valósulni, az az idei választások tétje. Ha a Fidesz-KDNP kerül kormányra, akkor nem valósul meg a Soros-terv, míg ha az ellenzék, akkor ennek nagyobb esélye van - fogalmazott.