Szerdán Varga Mihály pénzügyminiszter benyújtotta a jövő évi költségvetés tervezetét az Országgyűlésnek. A miniszterelnökséget vezető miniszter Gulyás Gergely a 3. Kormányinfón ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: reális értékelésből indul ki a költségvetés. „Reális, hogy 4,1 százalékos gazdasági növekedéssel számol, és 2,7 százalékos inflációval” – fejtette ki.

A jövő évi a családtámogatás költségvetése is 

Hozzátette, ez a költségvetés a biztonságos növekedés költségvetése, a családok, a családtámogatás, a teljes foglalkoztatottság költségvetése. Megjegyezte, fontos, hogy ezeken a területen előre tudjon lépni az ország.  Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy ma Magyarország az Európai Unió egyik legbiztonságosabb országa.

Hozzátette, hogy a növekedési kilátások nagyon jók, hosszú ideje a legjobb adat, és két egymást követő évet tekintve pedig mintegy 15 éve ehhez hasonlóan reménykeltő még nem volt a helyzet Magyarországon. A miniszter hangsúlyozta, 3,8 százalékos munkanélküliségi ráta mellett a 2,5 százalék elérhető célkitűzés.

Úgy fogalmazott, ezt a célt a jövő évi költségvetés jól szolgálja, és fejlesztésekre, jelentős beruházásokra a jövő évi költségvetésben 4 milliárd forint áll rendelkezésre. A miniszter beszámol arról is, hogy a szociális hozzájárulási adó mértéke 19,5 százalékról 17,5-százalékra csökken.

Gulyás Gergely: A biztonságos növekedés költségvetése a jövő évi
 

 

Folytatódik a Modern városok program

Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy a tárcák is megjelölték saját céljaikat, erről majd külön-külön fognak beszámolni. A Miniszterelnökség terveiről azt mondta: a Modern városok programban mintegy 150 milliárd forint áll rendelkezésre a jövő évben is, és azok a megállapodások, amelyek már korábban létrejöttek, ebben a törvényhozási ciklusban döntő részben valósággá válnak majd.

A miniszter kiemelte, hogy a jövőben a Budapest-agglomeráció kérdéseit egységesen kezelik majd, hiszen sokan járnak a fővárosba dolgozni nap, mint nap, és fordítva. Ennek kapcsán hangsúlyozta: éppen ezért szükséges az elővárosi közlekedés összehangolása. Úgy fogalmazott: erre a kormány egységként fog tekinteni, és arra törekszenek majd a kerületi polgármesterekkel, hogy az együttműködés szoros és gyümölcsöző legyen.

Fontos az európai uniós kapcsolat

Gulyás Gergely kitért arra is, hogy fontos az Európai Unióval fennálló kapcsolat. Hangsúlyozta, a rendszerváltozás helyes és fontos célkitűzése volt az unióhoz való csatlakozás, és jövőre lesz másfél évtizede, hogy Magyarország az unió tagjai közé tartozik. A miniszter azt mondta, éppen ezért megalapozottan és és jogosan fogalmaz meg kritikát Magyarország Brüsszel működésével kapcsolatban.

Hozzátette, éppen ezért a kormány fontosnak tartja, hogy rendszeresen foglalkozzon az unió előtt álló legfontosabb kérdésekkel, ezért havonta egy kormányülésen kizárólag uniós kérdésekkel foglalkoznak majd. Kijelentette, tegnap összesen 17 napirendi pontot érintve foglalkoztak uniós ügyekkel, ezek közül pedig az egyik legfontosabb kérdés az unió költségvetése volt, hiszen azt a tagállamok egy része még a jelenlegi ciklusban el akarja fogadtatni, illetve a következő uniós csúcstalálkozó legfontosabb témája is ez lesz.

„Ez a költségvetés Magyarország számára több szempontból is elfogadhatatlan” – szögezte le a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Gulyás Gergely: A biztonságos növekedés költségvetése a jövő évi
 

 

Alapszerződésbe ütközik az új uniós költségvetés

Hozzáfűzte, Magyarország nyitott a további tárgyalásokra, de ez a javaslat azokat az országokat bünteti, akik az elmúlt években teljesítményt mutattak fel, hiszen a kohéziós politika elve az elmúlt évek gazdasági színvonalának növekedése. Úgy fogalmazott, a jelenlegi tervezet azokat jutalmazná, akik az elmúlt években nem tartották be a költségvetési fegyelmet és rosszul éltek az eddigi forrásokkal. Kijelentette, ezt nem tartják elfogadhatónak, ugyanis csak olyan költségvetést tud a magyar kormány elfogadni, amely nem bünteti azokat a tagállamokat, akik az elmúlt években fejlődtek és motorjai az uniós növekedésnek.

Gulyás Gergely kiemelte, hogy a kormány tisztában van a csökkenő költségvetési forrásokkal, azonban felhívta a figyelmet: a Brexitben komoly felelőssége van a jelenlegi Európai Bizottság vezetésének, habár politikai felelősségvállalásra az unió brüsszeli központjában nem került sor emiatt. Hozzátette, a forráskiesés miatt olyan fair költségvetésre van szükség, amely a forráscsökkenés azonos arányban érinti a tagországokat. „A költségvetés a szegényektől vesz el és a gazdagoknak ad” – érvelt a Miniszterelnökséget vezető miniszter, és arra is felhívta a figyelmet, hogy a költségvetés jelenlegi formája a lisszaboni szerződéssel is ellentétes.

Nem lehet forrásokat elvenni az uniós polgároktól azért, hogy a migránsoknak adják

Gulyás Gergely úgy folytatta, a migráció tagállami hatáskörbe tartozik, ezért nem lehet elvenni forrásokat az unió polgáraitól, és azokat a migránsoknak adni. Emellett hangsúlyozta, fontosnak tartják, hogy a költségvetésnek támogatnia kell a nemzeti határvédelmet és a költségekért is részben vagy egészében helyt kell állnia. Emlékeztetett, Magyarország azt szerette volna, hogy ennek egy részét az unió megtérítse, hiszen ezt a költségvetésnek támogatnia kell.

Arról is beszélt, hogy a kiadásokat tekintve a brüsszeli bürokrácián lehetne spórolni. Megjegyezte, itt nem „populista követelésről van szó”, hanem a bizottság egy korábbi felismeréséről, hiszen korábban egyszer már felmerült ez a kérdés. Hangsúlyozta, a felesleges kifizetések megszüntetésével szabad forrásokat lehet találni.

Gulyás Gergely az uniós költségvetéssel kapcsolatban még azt emelte ki, hogy látszólag az unió egy költségvetést készített, addig valóban két költségvetés létezik: egy, az eurózóna tagállamai számára külön. Felhívta a figyelmet: míg a költségvetés célja Hollandia esetében, hogy nőjenek az egy főre jutó pályázatok, addig Magyarország számára csökkentenék azokat.

Hozzátette, nemcsak elfogadhatatlan a költségvetésben a jogállamisággal foglalkozó klauzula, hanem egyenesen ellentétes a lisszaboni szerződéssel is. Kiemelte: az sem fogadható el, hogy az OLAF (Európai Család Elleni Hivatal) a politikai zsarolás eszköze legyen.

Gulyás Gergely: A biztonságos növekedés költségvetése a jövő évi
 

 

A tagállamok többsége nem támogatja a bolgár javaslatot

Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy az Európai Tanács június 28-29-i ülésének kiemelt témája lesz a migráció, és e téren fontos dolog történt az előző héten, amikor a belügyminiszterek tanácsában tárgyalták a bolgár elnökség javaslatát. A miniszter jelezte: pillanatnyilag 16 tagállam nem támogatja a bolgár tervezetet és 5 tagállam jelezte feltétel nélküli támogatását.

Arról is beszélt, remélik, hogy nem sikerül a bolgár elnökség kötelező kvótákat tartalmazó javaslatát az unió állam- és kormányfői csúcstalálkozóján elfogadni. Úgy látják, az erőviszonyok – többek között a politikai változásoknak, kormányváltásoknak köszönhetően – a magyar kormány álláspontjának irányába mozdultak el, és ma összehasonlíthatatlanul több szövetségesünk van a kérdésben, mint volt néhány éve vagy akár néhány hónappal ezelőtt.

Gulyás Gergely azt mondta: az Európai Bizottság hivatalos javaslata továbbra is tartalmazza a felső határ nélküli kötelező mechanizmust, de ebben a küzdelemben jók az esélyek, a döntést el lehet halasztani vagy akár meg is lehet változtatni.