A Dunakeszi Rendőrkapitányság járőre 2019. február 15-én hajnalban a Dunakeszi, Könyves Kálmán utcán haladt szolgálati gépkocsijával, amikor a rendőrök az út mentén húzódó vasúti sínpáron, a gyalogos felüljáró alatt egy nagyobb árnyat vettek észre, amelyet keresőfénnyel megvilágítottak. Ekkor látták, hogy egy ember fekszik a síneken, egyúttal észlelték azt is, hogy egy vasúti szerelvény közeledik abba az irányba – tájékoztatott a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

Közölték, futva indultak a férfi felé, aki hangos kiáltásaikra semmilyen reakciót nem adott. A síneken fekvő férfit megragadták, leemelték a sínekről és biztonságos távolságba vitték onnan. Ez után látták, hogy a férfi fején vérző sérülés van, és ekkor már nehézkes kommunikációra is képes volt a bajbajutott. Elmondta a rendőröknek, hogy előző este italozott, majd hazafelé tartott, amikor a vasúti síneken elesett, megsérült, és onnan önerejéből nem tudott felkelni.    

A 44 éves férfit ezután a rendőrök átadták a mentőszolgálat munkatársainak, akik kórházba vitték a sérültet.