Garamvölgyi László, az NBT kommunikációs igazgatója az MTI-nek elmondta: a kormány 2013-ban fogadta el a nemzeti bűnmegelőzési stratégiát, amelyben kiemelt szerepet kapott az időskorúak védelme; a mai napig az időskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények megelőzése a tanács egyik legfontosabb feladata.

Az idősek hiszékenyebbek, nem könnyen fognak gyanút, így gyakrabban válnak csalás áldozatává – tette hozzá a dandártábornok. Elmondta, ezért döntött úgy az NBT, hogy négy rövidfilmben bemutatják a csalók gondolkodását, végtelen kreativitását, a tipikus elkövetői magatartásokat. Ezeket a potenciális sértettek is könnyen tudják azonosítani – jegyezte meg.

Hozzátette: a kisfilmekkel azt szeretnék elérni, hogy az idősek ismerjék fel a gyanús körülményeket és ne dőljenek be a csalásoknak.

„Szeretnénk, ha az idősek a filmek hatására elsajátítanák az egészséges gyanakvás és az észszerű óvatosság elvét” – fogalmazott Garamvölgyi László.

Gáspár Tibor alakítja az idős, tapasztalt bűnözőt, Jéger Zsombor pedig a tanítványát. A kisfilmek „a kamuzás alapjait”, az „unokázó” és az álruhás csalásokat, valamint a lakásban az értékek elrejtésének „tuti helyeit” mutatják be. A filmek a legnagyobb videómegosztó portálon nézhetők meg, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács videofelvételei között.