A miniszter a tulipánok ültetésével és értékesítésével foglalkozó Tulip Gardenben tett látogatást, emlékeztetett arra, hogy bizonyos növények értékesítését nem lehet a járványveszély utánra halasztani.
 
A kormány intézkedéseket hozott annak értelmében, hogy a vállalkozások minél könnyebben tudják túlélni a járvány okozta nehéz időszakot - mondta.
 
Példaként említette az év végéig érvényes hitelfizetési moratóriumot, az Agrár Széchenyi Kártya maximum 100 millió forintos hitelösszegének megkétszerezését, valamint a turizmus, vendéglátás kényszerű szüneteltetése miatt leginkább bajban lévő ágazatokban a munkáltatók mentességét a munkavállalóik munkabére utáni közterhek megfizetése alól június végéig.
 
A munkavállalóknak csak a 4 százalékos természetbeni egészségbiztosítási járulékot kell megfizetniük a járulékok közül, de annak mértéke nem haladhatja meg a 7710 forintot - jelezte.
 
Nagy István egy vadgazdálkodásra vonatkozó kérdésre válaszolva kitért rá: "dolgoznak azon", miként lehet értékesíteni a raktárakban, hűtőházakban felhalmozódott vadhúst, hiszen ez is ösztönözné a vadgazdálkodásban dolgozókat a vadak kilövésére.
 
A vadállomány gyérítése diagnosztikai szempontból is rendkívül fontos, itt a tavasz, a vaddisznók előjönnek az erdőből és egyre nagyobb kockázatot jelentenek a házisertés-állományra - mutattot rá. Hangoztatta, hogy a sertéságazatban óriási a gazdasági potenciál, "a sertésállományt meg kell tudnunk védeni".
 
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő arról beszélt, a kormány pontosan tudja, hogy a koronavírus-járvány nemcsak az lakosság egészségét, hanem a gazdaságot, a munkahelyet, az emberek egzisztenciáját is komolyan érinti. A kormány ezért dolgozta ki a gazdaságvédelmi akciótervet, amely több lépcsőben segít azoknak, akiket a helyzet a leginkább érint. Ebből a mezőgazdaság sem maradhatott ki, hiszen az is olyan szegmens, amelynek most különösen nagy segítségre van szüksége - fogalmazott.
 
Mátrai Zoltán, a Tulip Garden egyik tulajdonosa elmondta, fél hektáros tulipános kertjükbe  tavaly 30 ezer, idén 100 ezer hagymát ültettek. A virágokat egy piknik keretében értékesítették volna, de ez a veszélyhelyzet miatt elmaradt. A tulipánokat megrendelőknek szállítják ki, ám a 80 százalékát így sem tudják eladni, az elmaradt forgalmuk 5 millió forint lesz.
 
Úgy vélte: az egynyári növényeket előállító vállalkozók nagy bajba kerültek, a kormányzati segítség így sokat jelent számukra.