A NAK keddi közleménye szerint az éves meggytermés 60-90 ezer tonna között ingadozik. A magyarországi éves meggyfogyasztás 15 ezer tonnára tehető, ennek mintegy 30 százalékát fogyasztja frissen a lakosság. Rámutattak arra, hogy az elmúlt években ugyan erősödött a frisspiaci fogyasztás, ám továbbra is a meggybefőtt a legkedveltebb a vásárlók körében. 
    
Kiemelték, hogy Magyarország az Európai Unió (EU) egyik meghatározó meggytermelője, Lengyelország után a második helyen áll. Az országban megtermelt jó minőségű meggy mintegy 80 százalékát exportálják: a korábbi évek adatai alapján 20-25 ezer tonna friss meggyként, 38-45 ezer tonna meggybefőttként, 4-6 ezer tonna pedig fagyasztott meggyként kerül a külpiacokra. Az ország legjelentősebb célpiaca Németország, az elmúlt három évben friss meggyből 9-11 ezer tonna, fagyasztott meggyből 3,5-4 ezer tonna, konzervmeggyből pedig 25-27 ezer tonna került a német piacra.
    
Az MTI érdeklődésére közölték: az ültetvények száma és területe az észak-alföldi régióban - azon belül döntően Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - a legnagyobb, 2678 hektár, ugyanakkor itt a legkisebb, 2,91 hektár az ültetvények mérete. Dél-Alföld és Közép-Magyarország - elsősorban Bács-Kiskun és Pest megye meggyültetvényeinek köszönhetően - egyaránt 15 százalékkal részesedik a felmért meggyterületből, majd az észak-magyarországi régió következik a sorban, 12 százalékos részesedésével. 
    
A testület korábbi felmérése szerint a legnagyobb területen Érdi bőtermő, Újfehértói fürtös, Debreceni bőtermő és Kántorjánosi fajtákat termesztenek - tették hozzá.